2013. márc. 21.

Tavaszi ötletek

Sajnos nem a legjobb minőségűek a képek, de remélem, azért eligazítanak.




Női alakok a Bibliában 5. (Magdalai Mária)

Ma egy Újszövetségi alakot vizsgálunk meg, aki Jézus korában élt. Mivel húsvétig már nem találkozunk, ezért az ünnepi események is gyújtópontba kerülnek.

1. A megterhelt szívű és megszabadított asszony
Lukács 8. rész:
1Ezután városról városra és faluról falura járt, és hirdette az Isten országának evangéliumát. Vele volt a tizenkettő 2és néhány asszony, akiket gonosz lelkektől szabadított meg, és betegségekből gyógyított meg: Mária, akit Magdalainak neveztek, akiből hét ördög ment ki, 3Johanna, Kuzának, Heródes egyik főemberének felesége, és Zsuzsánna, de sok más asszony is, akik szolgáltak neki vagyonukból.

A felolvasott Igénkből derül ki, hogy Mária szíve az Ördögök laktanyája volt. "...hét ördög ment ki belőle."
Erős kötelekkel vonta magához az Ördög. De hogyan juthat valaki idáig el?

Istennek van egy ellensége, aki azon mesterkedik, hogy elvonja az emberi szívet a Teremtőjétől, és magához édesgesse mindenféle leplezett mesterkedéssel.

Célját a Biblia így fogalmazza meg:
"Emberölő volt kezdettől fogva." Az emberi élet tönkretételét, elpusztítását tűzte ki zászlajára.
És milyen eszközökkel teszi mindezt?
Mivel a "hazugság atyjaként" van megnevezve, ezért minden gonosz és istentelen dolgot próbál veszélytelennek bemutatni, ártatlan szórakozásnak feltüntetni.

Isten már az Ószövetségben adott iránymutatást az Ellenség mesterkedéseivel szemben. Mindenféle megnyilatkozási formájától tiltotta az embert:
 31Ne forduljatok halottidézőkhöz, és ne tudakozódjatok jövendőmondóknál, mert tisztátalanokká teszitek magatokat velük. Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek! (3. Mózes 19.)

10Ne legyen köztetek olyan, aki a fiát vagy leányát áldozatul elégeti, ne legyen varázslást űző, se jelmagyarázó, kuruzsló vagy igéző! 11Ne legyen átokmondó, se szellemidéző, se jövendőmondó, se halottaktól tudakozódó. 12Mert utálatos az ÚR előtt mindaz, aki ilyet cselekszik. Ezek miatt az utálatos dolgok miatt űzi ki előled ezeket is Istened, az ÚR. (5. Mózes 12.)

Ezeknek megvannak a mai formái: horoszkóp, babonaság, jóslás, halottidézés (halottak napja és társai), természetgyógyászat (kuruzslói munkája),... Hosszú a sor, és napjainkban egyre hosszabb.
Miért veszélyesek? Mert nem Isten, hanem idegen erők állnak ezek mögött, ezért ezekkel nem lehet játszani.
Mária életéről keveset tudunk, nem tudjuk hogyan kötötte magához az Ellenség, de biztos hogy áthágta Isten egyszerű és érthető parancsát.

Milyen egy fogvatartott? A Biblia részletesen felvázol egy megszállott lélek jellemrajzát:
 26Azután áthajóztak a gadaraiak földjére, amely Galileával átellenben fekszik. 27Amikor partra szállt, a város felől szembejött vele egy ember, akiben ördögök voltak. Már régóta nem vett magára ruhát, és nem házban lakott, hanem sírboltokban. 28Amikor meglátta Jézust, felkiáltott, leborult eléje, és hangosan ezt mondta: "Mi közöm hozzád Jézus, a magasságos Isten Fia? Kérlek, ne gyötörj engem!" 29Jézus megparancsolta ugyanis a tisztátalan léleknek, hogy menjen ki ebből az emberből. Mivel az régóta tartotta megszállva, láncokkal és bilincsekkel kötözték meg, úgy őrizték, de ő elszaggatta a kötelékeket, a gonosz lélek meg a pusztába hajtotta. 30Jézus erre megkérdezte tőle: "Mi a neved?" Az így felelt: "Légió!" - mert sok ördög költözött bele. (Lukács 8. rész)

Ez a gadarai ember nem viselt már ruhát, sírboltokban lakott, Jézus jelenlétében megborzongott, láncokat, bilincseket tépett szét (emberfeletti ereje volt.)

Az Ördög teljesen kivetkőztet minden emberi méltóságunkból. Elképzelhető, hogy Máriára is hasonlók voltak jellemzők.

De Máriáról azt is olvassuk, hogy megszabadult. Ki hozott számára szabadulást? JÉZUS. Csak az Ő nevében van hatalom, csak Ő képes a démonok emberfeletti erejét megtörni, Ő tud szabadulást, bűnbocsánatot hozni.
8Isten azonban abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk. 9Ha tehát már most megigazított minket az ő vére által, még inkább meg fog menteni minket a haragtól. (Róma 5. rész)

Erről a szabadító munkáról szól a Nagypéntek, amikor Jézus a kereszten meghalt értünk, hogy bűneink büntetését magára vegye, és újra az Atya szívéhez vonjon közelebb. Ezt hit által mindenki átélheti.

2. Hálás szívű, adakozó asszony
"szolgáltak neki vagyonukból." (8,3.)
 36Egy farizeus arra kérte őt, hogy egyék vele. Be is ment a farizeus házába, és asztalhoz telepedett. 37Egy bűnös asszony pedig, aki abban a városban élt, megtudta, hogy asztalhoz telepedett a farizeus házában, kenetet hozott egy alabástromtartóban.  38Megállt mögötte a lábánál sírva, és könnyeivel kezdte öntözni a lábát, és hajával törölte meg; csókolgatta a lábát, és megkente kenettel. 39Amikor pedig látta ezt az a farizeus, aki meghívta őt, ezt mondta magában: "Ha ő volna ama próféta, tudná, ki ez, és tudná, hogy ez az asszony, aki hozzáér: bűnös." 40Ekkor megszólalt Jézus, és ezt mondta neki: "Simon, van valami mondanivalóm neked." Ő pedig így szólt: "Mester, mondd!" 41Erre ezt mondta Jézus: "Egy hitelezőnek volt két adósa: az egyik ötszáz dénárral tartozott neki, a másik ötvennel. 42Mivel nem volt miből megadniuk, mind a kettőnek elengedte. Közülük vajon melyikük szereti őt jobban?" 43Simon így válaszolt: "Úgy gondolom, hogy az, akinek többet engedett el." Ő pedig ezt mondta neki: "Helyesen ítéltél" - 44és az asszony felé fordulva beszélt tovább Simonhoz: "Látod, ezt az asszonyt? Bejöttem a házadba: vizet lábamra nem adtál, ő pedig könnyeivel öntözte lábamat, és hajával törölte meg. 45Te nem csókoltál meg, ő pedig mióta bejöttem, nem szűnt meg csókolni a lábamat. 46Te nem kented meg olajjal a fejemet, ő pedig kenettel kente meg a lábamat. 47Ezért mondom neked: neki sok bűne bocsáttatott meg, hiszen nagyon szeretett. Akinek pedig kevés bocsáttatik meg, kevésbé szeret." 48Az asszonynak pedig ezt mondta: "Megbocsáttattak a te bűneid." 49Az asztalnál ülők erre kezdték kérdezgetni egymás között: "Kicsoda ez, aki a bűnöket is megbocsátja?" 50Ő pedig így szólt az asszonyhoz: "A te hited megtartott téged, menj el békességgel!" (Lukács 7. rész) 
A Biblia Magdalai Máriával hozza összefüggésben ezt a történetet is. (Lásd lábjegyzetek)
Mária számára drága volt a szabadulás, ezért nem sajnálta a drága kenetet Jézus lábára önteni. Hogyan sajnálhatta volna, amikor ismét szabaddá lett, békesség költözött az életébe, megnyerte a legnagyobb kincset! Hogyne csordulna szíve szeretete is túl? Ennek csak erőtlen kifejezése a drága kenet.

3. Mária, mint a feltámadás első tanúja
Itt érkeztünk el a húsvéti eseményekhez.

Ehhez az ünnephez nagyon sokféle szokás tapadt. A termékenységet, a megújulást próbálja különböző szimbólumokkal kifejezni. A virágzó barka a tavasz hírnöke, új élet kezdetét jelzi, a tojás, a locsolkodás, (a kisnyuszi, a kiscsibe) az új élet megfoganását ábrázolja ki.

Én úgy látom, hogy van ezeknek némi igazságtartalma. A húsvét tényleg egy új élet kezdetéről szól. Jézus feltámadásával reményt adott a változásra, megújulásra, új életre.
 1A hét első napján, korán reggel, amikor még sötét volt, a magdalai Mária odament a sírhoz, és látta, hogy a kő el van véve a sírbolt elől.  2Elfutott tehát, elment Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és így szólt hozzájuk: "Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hova tették!" 
11Mária pedig a sírbolton kívül állt és sírt. Amint ott sírt, behajolt a sírboltba,  12és látta, hogy két angyal ül ott fehérben, ahol előbb Jézus teste feküdt; az egyik fejtől, a másik meg lábtól. 13Azok így szóltak hozzá: "Asszony, miért sírsz?" Ő ezt felelte nekik: "Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették." 14Amikor ezt mondta, hátrafordult, és látta, hogy Jézus ott áll, de nem ismerte fel, hogy Jézus az. 15Jézus így szólt hozzá: "Asszony, miért sírsz? Kit keresel?" Ő azt gondolta, hogy a kertész az, ezért így szólt hozzá: "Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nekem, hova tetted, és én elhozom." 16Jézus nevén szólította: "Mária!" Az megfordult, és így szólt hozzá héberül: "Rabbuni!" - ami azt jelenti: Mester. 17Jézus ezt mondta neki: "Ne érints engem, mert még nem mentem fel az Atyához, hanem menj az én testvéreimhez, és mondd meg nekik: Felmegyek az én Atyámhoz, és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez." 18Elment a magdalai Mária, és hírül adta a tanítványoknak: "Láttam az Urat!", és hogy ezeket mondta neki. (János 20. rész)

Mária elsők között volt ott a sírnál. Úgy érezte, hogy Jézus testének bebalzsamozásával utolsó végtisztességet tehet. De teljesen meglepő és váratlan események fogadják. Ő nem erre készült. Egy nagy kőre számított, amely elzárja őt a mesterétől. Ezzel szemben üres sír, angyalok és maga Jézus fogadta.
Ez a terhelt múltú nő láthatta meg elsőként a feltámadottat. Mekkora kegyelem! Egy fogvatartott, az ördög rabbilincseitől megszabadított lehet az első szemtanú. Számomra ez nagyon sokat kifejez Isten szeretetéből.

Azt kívánom, hogy az ez évi húsvét számotokra ne sok locsolkodót, hanem szabadulást, megújulást, új életet hozzon!

Egy filmet ajánlok a figyelmetekbe, amelyet még húsvét előtt ajánlatos megnézni (Innen letölthető)


Üzenet húsvétra
A húsvét:
Nem locsolkodás,
egyéb népi szokás,
nem tojásból kikelt kiscsibe,
nem nyuszi, puha, selymes,
hanem a Megváltó elvégzett műve:
bűnt eltörlő, halált elsöprő győzelme,
örök életet hozó reménysége.
Hiszed-é ezt?
(nagnus)

2013. márc. 7.

Fali kép 1. rész - Szélforgó

Egy három blokkos fali kép elkészítésébe kezdtünk bele. Az első blokk során gyakoroltuk az eszközök használatát, a blokk elemeinek az összeállítását.
Közzé tesszük az első mintát. A titok quilt első eleméről felrebben a fátyol!

A blokk magyar szerkesztését Kőrösi Pálma adta közre.

Női alakok a Bibliában 4. (Debóra)

1. Debóra, mint Isten szabadításának közvetítője
Bírák 4. rész:

1Izráel fiai Éhúd halála után ismét azt tették, amit rossznak lát az ÚR. 2Ezért odaadta őket az ÚR Jábínnak, Kánaán királyának a kezébe, aki Hácórban uralkodott. Hadseregparancsnoka Sisera volt, aki Haróset-Gójimban lakott.  3Ekkor segítségért kiáltottak Izráel fiai az ÚRhoz, mert Jábínnak kilencszáz vas harci kocsija volt, és húsz esztendeig keményen sanyargatta Izráel fiait. 4Abban az időben Debóra prófétanő, Lappídót felesége volt a bíró Izráelben. 5Debóra pálmája alatt szokott tartózkodni Rámá és Bétel között, az Efraim-hegyvidéken, ide jártak fel hozzá Izráel fiai, hogy ítéletet hozzon.

Egy kis kortörténet:
Az időben ugrunk egy nagyot. Izráel 430 évi egyiptomi fogság után, 40 éves pusztai vándorlást követően Józsué vezetésével elfoglalta a megígért hazát.
"A nép az Urat szolgálta Józsué egész életében." (2,7.) Milyen sokat mondó megjegyzés! De Józsué halála után "más nemzedék támadt, amely nem ismerte az Urat, sem tetteit..., azt cselekedték, amit rossznak lát az Úr ... elhagyták az Urat." (2, 10-12.)

Ha a Bírák könyvét végigolvassuk, egy újra és újra megismétlődő folyamatot fedezhetünk fel. Nem ismerős? A hegycsúcs magaslatai és a mélybe ereszkedő völgyben járás? Ilyen hullámzó a mi életünk is sokszor.
Az Izráeliek elhagyták az Urat, aki sanyargatókat küldött, majd a nép segélykiáltására bírát választott az Úr, akinek a személyében szabadítót is küldött. Most Jábin fosztogatta a népet, és válaszul Debórát küldte Isten.

Milyen nagy kegyelem, hogy ha az Urat elhagyjuk, ha távol vagyunk Tőle, nehézségeket enged meg az életünkben. Biztos, hogy a te életedben is vannak problémák. Ezek nem véletlenek az életünkben. A bajban meglágyul a szív, imát küld a Szabadító felé. Könnyebb segítségül hívni az Urat.

De az Úr nem csak nehézségeket küld, hanem segítséget is. Izráel számára Debórát. Rajta keresztül jut el a fiakhoz az isteni szó, rajta keresztül jön a szabadulás is.
Nem véletlen, hogy én is ezeket elmondhatom, leírhatom. Amikor Püspökladányba költöztünk, akkor még nem tudtam, hogy itt a Misszióban kell szolgálnom. Voltak varrógépek, tervek, de nem volt hely, nem volt még kijelölt célpont. Aztán mások segítségével megismertelek benneteket (a foltvarró kör tagjait). Így újabb lehetőség nyílt a számotokra, hogy halljatok az Úrról, a Szabadítóról, a megmenekülés, kiút lehetőségéről.

Ezt a feladatot szeretné mindannyiunkra bízni az Úr. Vigyük a békéltetés Igéjét!

2. Debóra, mint vezető nő

Egy különleges megfigyelést tehetünk. Az Ószövetségben nagyon ritkán jelennek meg a nők vezetői szerepben, sokszor még említve sincsenek. Mindenki számára egyértelmű volt abban az időben, hogy a vezetést az Úr a férfiakra bízta. (Családban, gyülekezetben, társadalomban)
Ma furcsa erről beszélni, hiszen ma már felelősségteljes pozíciókat töltenek be a nők, miniszterelnöki székekben foglalnak helyet, intézményeket igazgatnak, papi szolgálatra szenteltetnek fel.
De nem ez volt az Isten eredeti terve.

Az Igében az Újszövetségben is megerősítést nyer az a tény, hogy vezetőként az Úr továbbra is a férfiakat rendelte. El tudod ezt fogadni kedves Nőtestvérem?
"...a férfi feje a feleségnek." (Efézus 5, 23.)
"...engedelmeskedjenek az asszonyok a férjüknek!" (Efézus 5, 24.) -Brrr, sokszor megborzongunk. Hiszen nem ezt diktálja a társadalmunk. Nekem is vannak ötleteim, terveim, célkitűzéseim. Rendeljem magam mégis a férjem vezetése alá?

"A tanítást azonban az asszonynak nem engedem meg, sem azt, hogy a férfin uralkodjék!" - ez a gyülekezeti pozíciónkra vonatkozik.

Akkor mi a nő feladata?
"az idős asszonyok... tanítsanak a jóra, neveljék józanságra a fiatal asszonyokat, hogy ezek is szeressék férjüket és gyermekeiket, és józanok, tiszták, háziasak, jók, férjük iránt engedelmesek legyenek!" (Titusz 2, 3-5.)

Vegyük sorra a teendőket:
- tanítsanak a jóra: "Az előbb még tiltotta az Úr a tanítást, most meg megbíz vele?"
Igen. Az asszonytársainkat taníthatjuk, példaadásunkkal terelgethetjük őket, a gyermekeinkről nem is beszélve. A "ránk bízott ajándékok" nevelésében fő szerepet kaptunk.

-a józanság elengedhetetlen egy család vezetésében, amely nem csak megfontoltságot jelent, hanem teljes szabadságot az alkohol mámorától

- tisztasági felelős: az otthon rendje, tisztasága, a takarítási teendők, mosás, mosogatás
Milyen az otthonotok? Taszító vagy csalogató? A gyermekeitek tiszták, vagy mosdatlanok, rongyosak?

- házias: jókat főz, befőz, gondoskodik a család jólétéről

- jók: Ki az Úr szemében jó? Aki az Úr Jézustól bocsánatot kapott, megtisztult.

- a férj első számú tisztelője, támogatója

Nem elég feladat egy nő számára? Kell ennél több? Ki tud ezek mellett a feladatok mellett még vezetői pozícióban is helytállni? Szerintem képtelenség, vagy a munka vagy a család sérül.

Mit tegyünk, ha a férfiak nem töltik be a helyüket, nem vállalják a vezetést?
A mai Igénkben erre láthatunk példát. (Az eset nem általános, hanem kivételes, hangsúlyozom!)
Bírák 4. rész:
 6Elküldött Bárákért, Abínóam fiáért, és elhívatta Kedes-Naftáliból. Azt mondta neki: Ezt parancsolja az ÚR, Izráel Istene: Menj, vonulj a Tábór hegyére, végy magad mellé tízezer embert Naftáli fiai és Zebulón fiai közül!  7Én pedig ellened vezetem a Kísón patakjához Siserát, Jábín hadseregparancsnokát, harci kocsijaival és hatalmas seregével, de a kezedbe adom őt! 8Bárák azonban ezt mondta neki: Ha velem jössz, elmegyek, de ha nem jössz velem, én se megyek. 9Debóra azt felelte: Szívesen elmegyek veled, de akkor nem a tiéd lesz a dicsőség azon az úton, amelyen elindulsz, mert asszony kezére adja az ÚR Siserát. Azzal fölkelt Debóra, és elment Bárákkal Kedes felé."

Bárák, az edzett hadvezér, a parancsnok megijed a túlerő láttán. Nem mer egyedül harcba vonulni. Hívja Debórát, a bírát.

Debóra egy nép élén bíráskodott. Nem egy férfinek kellett volna betöltenie ezt a helyet? Nem volt egy férfi sem, akire rá lehetett volna ruházni ezt a feladatot?
Szerintem, nem volt. Olyan lelki állapotban volt a nép, hogy az Úrnak egy nőt kellett mozgósítania.
Mit tehetsz, ha a férjed nem vállalja a gyermekek vezetését, a pénz beosztását, nem szerzi be a téli tüzelőt, nem gondoskodik a betevő falatról? 
Végig kell néznünk, ahogy a család romba dől?
Én úgy látom, hogy ilyen helyzetekben Isten mozgósítja a nőket, a feleségeket. A kérdés, hogy "te a helyeden állsz?" Ha az Úr vezet, be tudod tölteni a rád bízott feladatot.
Róma 8, 14. "Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai."
Téged Isten Lelke vezérel?