2011. aug. 30.

Északi fény


Az északi fény csodálatos, bár még csak fényképről szemlélhettem meg. A sötét égbolton gyönyörű színekben pompázó fénysávok. 

Ehhez hasonló képet tudok elképzelni Jézus érkezésével kapcsolatosan. Ilyen lehetett, mikor Földre jött közénk (pl.: angyali seregek megjelenésénél). De még fényesebb lesz, mikor mint dicső király száll alá.


„Csillag jön fel Jákobból, királyi pálca támad Izráelből.” 
(4 Mózes 24,17) (Ez már beteljesült, valóság.)
De ígéretünk van: Mert amiképpen a villámlás napkeletről támad és ellátszik egész napnyugtáig, úgy lesz az ember Fiának eljövetele is. (Máté 24, 27.)

A falvédő négy blokkból készült. Egy hibája van: nem figyeltem a sötét- világos színek váltakozására, nem a minta szerint szabtam ki. A csillag formát még inkább kiemeli, ha figyelünk a kontrasztokra.
A szín- és anyagszükséglet, az összevarrás sorrendje, sablonok itt tekinthetők meg.
Lejegyezte: nagnus






Menetelő elefántok



Ez a falvédő végre a mi otthonunk dísze lesz. Eddig mindig másoknak varrogattam ajándékba. Az elefántok éppen 1-1 meglepetéssel menetelnek valaki felé, akit szeretnek, és szeretnének megörvendeztetni.  Sokszor olyan apróságokra van szükség ahhoz, hogy örömet szerezzünk. Igaz, igényel mindig egy kis áldozatot. Te ma kinek tudnád kifejezésére juttatni kedves szavakkal vagy apró tettekkel, hogy fontos a számodra? Addig mondjuk ki a környezetünkben élők felé: "szeretlek", míg megtehetjük.
Jézus is arra tanított: "Szeresd felebarátodat, mint magadat!" Kinek ne esne jól egy kis figyelmesség?

Az elefántok sablonját itt töltheted le. Sötét kék alapra fehér elefántokat aplikáltam. Ez a két szín nagyon kontrasztos, ami jól mutat egymás mellett. A virágok filcből készültek, ami nagyban egyszerűsítette a munkámat. (A filc nem foszlós anyag, így sima, egyenes varrással is rögzíthető.) A farkincák kukacoló talp segítségével könnyen "berajzolhatóak". (De ennek hiányában hagyományos talppal is kivitelezhető.)
 

2011. aug. 24.

Mire emlékeztet az én varrógépem?

Az előző írásomhoz kapcsolódva, ha a jókedv meg is van, sok dolog kell még hozzá, hogy foltozgatni tudjunk. Azután jönnek az anyagiak. Nem foglalok erre sok karaktert, hiszen ezt mindenki másképp oldja meg, azonban megosztom Önnel/ Veled, hogyan is jutottam én hozzá egy varrógéphez.
Mielőtt férjhez mentem,(2 éve) megfogalmazódott bennem, hogy milyen hasznos lenne tudni géppel varrni – előtte nem nagyon izgatott az öltögetés. Felsóhajtottam Istenhez, hogy úgy szeretnék egy varrógépet, micsoda csoda lenne, ha kapnék egyet, aztán ezt el is felejtettem. Telt, múlt az idő és tavaly egy nyári délutánon kaptam egy használt varrógépet. Egy kis javítani való volt rajta, de működőképes, sőt! Már csak az hiányzott, hogy kiismerjem. Már sokszor próbára tette a türelmemet. Hálás vagyok a gépért, s a mai napig is arra emlékeztet, hogy Isten néha nem csak a szükségeinket tölti be, hanem a kívánságainkat is. Hogy mikor melyiket, azt az ő bölcsessége dönti el.
„Emlékezzetek csodatetteire, amelyeket véghezvitt” Zsoltárok 105:5
A varrógép története Istennek egy aprócska csodája. A legnagyobb pedig ez:
„Mert úgy szerette Isten ezt a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” János ev. 3:16
Visszatérve a huzatra, varrógépemnek egy régi típusú egyhangú szürke tokja van, s gondoltam, kidekorálom. Első blokk, amit megtanultam, a szélkerék volt. Ezt beépítettem. Gondoltam, legyen benne egy kis egyedi minta is, ekkor jött a hajó ötlete. Szabtam, nyiszáltam és megszületett.

2011. aug. 10.

Mackó - zsák

Kitört a vakáció. De ez nem jelenti azt a számomra, hogy még több idő van a varrásra. (Hiszen most van a kirándulások ideje.) Mi is kimozdultunk a kicsi és tágabb családdal is. Végre velünk lehet édesapa is, élvezhetjük kedves személyét.

De hogy ne csak magunk körül forogjunk, készítettem egy kis zsákot, amelyet apró ajándékokkal tömtünk meg, örömet szerezve vele a rég nem látott unokatestvérkéknek. 


A mackó polár anyagból készült, amely nagyon kellemessé tette a tapintását. A testrészeket kézzel volt a legegyszerűbb összevarrni. A gépet csak az utolsó lépésnél vettem elő. 
Először a fejet öltöttem össze, majd rávarrtam a füleket, és kitömtem vatelinnel. Fagolyó szemekkel díszítettem, és orrot- szájat hímeztem rá. Majd a karok és a lábak következtek. 


A pocak közepe is elkészült, a hát zsebes része is fel lett hajtva. Végül a pocak és a hát (átfedéseket ne feledd!) részeit, színt színre fordítva, varrtam össze ügyelve a végtagok beillesztésére is. (A karok és a lábak az összefordított textíliák közé kerülnek, szélt szélhez illesztve. Egy kis átgondolást megér:) Kifordítás után a fej került a helyére.
Akasztót is készíthetünk hozzá, amelynek bevarrása a karokkal- lábakkal egyszerre történik.
Kedves meglepetés lehet szerezni vele. A sablont itt töltheted le.


Az első maci túl pocakos lett, és a kitömött végtagok is formátlanná tették. Nem tetszett a kivitel, így változtattam rajta. Gondolkodtam, kinek adjam, ki örülne neki. Mikor a leánykám meglátta, azonnal megszerette, magához ölelte, hurcolta mindenfele. Rögtön tudtam, hogy a maci a legjobb gazdára lelet.
Lejegyezte: nagnus

"Nagyobb boldogság adni, mint kapni."                                       
Apostolok Cselekedetei 20, 35.

"Aki mást felüdít, maga is felüdül."
Példabeszédek 11, 25.