2014. jún. 22.

Szavak nélküli könyv 4.

A színek átismétlése után tértünk rá egy újabbra, az arany oldalra.
Jézus halálával és feltámadásával nem csak a bűneinkre hozott megoldást, nem csak egy új életkezdés reményével ajándékozott meg bennünket, hanem az örök mennyei hon polgárságának jogával is felruházott.
36Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, aki pedig nem engedelmeskedik a Fiúnak, nem lát majd életet, hanem az Isten haragja marad rajta.”(János 3. rész)
Örök élete minden léleknek van. A halál után a test ismét porrá lesz, de az Istentől kapott emberi lélek nem semmisül meg, hanem tovább él. A kérdés csak az, hogy hol? (A teljes megsemmisülés nem bibliai igazság.)
Két hely lehetséges. Jézus példázata ezt szemlélteti a számunkra.

19„Volt egy gazdag ember, aki bíborba és patyolatba öltözött, és nap mint nap fényes lakomát rendezett. 20Volt egy Lázár nevű koldus is, aki ott feküdt a gazdag előtt, fekélyekkel tele, 21és azt kívánta, hogy bárcsak jóllakhatna a gazdag asztaláról lehulló morzsákkal; de csak a kutyák jöttek hozzá, és nyaldosták a sebeit.22Történt pedig, hogy meghalt a koldus, és felvitték az angyalok Ábrahám kebelére. Meghalt a gazdag is, és eltemették. 23Amint ez a pokolban kínok között gyötrődve felemelte a tekintetét, látta távolról Ábrahámot és kebelén Lázárt. 24Ekkor felkiáltott: Atyám, Ábrahám, könyörülj rajtam, és küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét mártsa vízbe, és hűsítse meg a nyelvemet, mert igen gyötrődöm e lángban. 25De Ábrahám így válaszolt: Fiam, jusson eszedbe, hogy te megkaptad javaidat életedben, éppen úgy, mint Lázár a rosszat. Ő most itt vigasztalódik, te pedig gyötrődsz. 26Ezen felül még közöttünk és közöttetek nagy szakadék is tátong, hogy akik innen át akarnak menni hozzátok, ne mehessenek, se onnan ide át ne jöhessen senki. 27Ő pedig így szólt: Akkor arra kérlek, atyám, hogy küldd el őt apám házához; 28mert van öt testvérem, beszéljen a lelkükre, nehogy ők is ide kerüljenek, a gyötrelem helyére. 29Ábrahám így válaszolt: Van Mózesük, és vannak prófétáik, hallgassanak azokra! 30De az erre ezt mondta: Nem úgy, atyám, Ábrahám, hanem ha a halottak közül megy valaki hozzájuk, akkor megtérnek. 31Ábrahám ezt felelte: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, az sem győzi meg őket, ha valaki feltámad a halottak közül.”(Lukács 16. rész)

Ez a történet nem a szegények és a gazdagok sorsáról szól. Nem azt fejtegeti, hogy a kolduslét önmagában üdvös lenne. Azt sem engedi következtetni, hogy a gazdagok mind a kárhozatra jutnak. Balgaság volna ilyenképpen értelmezni, félreértelmezni Jézus tanítását.
Két szereplője van a történetnek: egy gazdag, aki a föld kincseit nagy mértékben birtokolta és Lázár, aki kisemmizett, koldus és beteg volt.

Elérkezett az isteni igazságszolgáltatás ideje, Isten megítélte az életüket. A gazdag a Pokolban nyitotta fel a szemét, a koldus Ábrahám kebelén, Isten országában.

Hol a metszéspontja a történetnek, mi az igazi tanulsága?
A Pokol a gyötrelem helye (valóságos: "És a Halál és a Pokol belevettetett a tűz tavába: ez a második halál, a tűz tava. Ha valakit nem találtak beírva az élet könyvébe, azt a tűz tavába vetették."-Jelenések 20, 14-15., nem gyermekeket ijesztgető népmese),
a Menny a vigasztalás helye. Nincs átjárás a kettő között, nem lehet a Pokolból halál után a Mennybe jutni és fordítva sem. (Nincs Purgatórium, tisztító tűz, és egyéb, ezek nem a Biblia alapján született tanítások.)
A Földön hozott döntés határozza meg a halál utáni eseményeket!!!
Ezért nem lehet a megtérést, az Isten fele való fordulást, a bűnök rendezését halogatni. Nem tudjuk, hogy mennyi időt kapunk ezen a Földön.

Pál apostol is ezen tényeket erősíti:
10Mert mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk a Krisztus ítélőszéke elé, hogy mindenki megkapja, amit megérdemel, aszerint, amit e testben cselekedett: akár jót, akár gonoszat. (2. Korintus 5.)
Van felmentés, VAN KEGYELEM. Ez az örömhír legfontosabb része.
1Nincs tehát most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak,... (Róma 8.)
Jézus vére védelem, aki hisz ebben, annak nem kell félelemmel tekintenie az ítélet napjára.

Ezt a mennyei örömet ajándékként kínálja nekünk az Úr. Átveszed Tőle vagy elutasítod?
8Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; 9nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.(Efézus 2.)
Kegyelemből, meg nem érdemeltként lehet a tiéd. Hit által, nem cselekedetekért!!!
Nincsen olyan jótett, amellyel kiengesztelhetnénk Istent. Nincs olyan cselekedet, amelyre ha rátekint az Úr, felment.

De milyen Isten országa? Miért beszélünk arany oldalról?
4és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.” 5A trónuson ülő ezt mondta: „Íme, újjáteremtek mindent”. És így szólt: „Írd meg, mert ezek az igék megbízhatók és igazak!”(Jelenések 21.)
18Falának építőanyaga jáspis, és a város színarany, tiszta üveghez hasonló. 19A város falának alapköveit mindenféle drágakő ékesítette: az első alapkő jáspis, a második zafír, a harmadik kalcedon, a negyedik smaragd; 20az ötödik szárdonix, a hatodik karneol, a hetedik krizolit, a nyolcadik berill, a kilencedik topáz, a tizedik krizopráz, a tizenegyedik jácint, a tizenkettedik ametiszt. 21A tizenkét kapu tizenkét gyöngy volt, a kapuk mindegyike egy-egy gyöngyből, és a város utcája színarany, mint az átlátszó üveg. 22Nem láttam templomot a városban, mert az Úr, a mindenható Isten és a Bárány annak a temploma. 23Napra sincs szüksége a városnak, sem holdra, hogy világítsanak neki, mert az Isten dicsősége világosította meg, és lámpása a Bárány: 24a népek az ő világosságában fognak járni, és a föld királyai oda viszik be dicsőségüket. 25Kapuit nem zárják be nappal, éjszaka pedig nem lesz. 26A népek odaviszik dicsőségüket és tiszteletüket, 27tisztátalanok pedig nem jutnak be oda, sem olyanok, akik utálatosságot vagy hazugságot cselekszenek: hanem csak azok, akik be vannak írva a Bárány életkönyvébe. (Jelenések 21.)
Külsőleg is nagyon szép, pazar országot mutat be az Ige. A vigasztaló-, fájdalommentes övezetként jellemzi János a látottakat.

Egy ének nagyon szépen szemlélteti, hogy a Bárány (Jézusnak) a véréért lehet minden gyönyörűség a mi részünk.

Az életem ajtaján ott van már a húsvéti Bárány vére,
Jöhet az ellenség teljes hada, a vér oltalmat ad nekem.
Sátán ha támad, és elcsüggeszt, szilárdan állhatok meg,
Nincs többé kárhoztatás, mert a Bárány vére elfedez!
Lemossa bűneim, tisztává tesz,
Isten kegyelméből szent és igaz lehetek!
A Bárány vére elfedez, 
Nem árt az ellenség gonosz terve.
Nincs már, mi legyőzhetne, Mert a Bárány vére elfedez!

A házi feladat kérdései:
1. Van-e élet a halál után?
____________________________________________________________

2. Hova kerülnek haláluk után azok, akik hisznek Jézusban?
____________________________________________________________

3. Milyen Isten országa? Írj néhány jellemzőt!
____________________________________________________________

4. Te szeretnél-e bejutni Isten országába?
____________________________________________________________

Eszter takarójának a fedőlapja is hamarosan elkészül

Ildikó foltos blokkjai is szaporodnak

2014. jún. 19.

Szavak nélküli könyv 3.

A piros oldalt a fehér oldal követi. Végre a Krisztusban kapható új életről beszélhetek.
Egy párbeszédbe szeretném, ha belepillantanánk. Nem csak mi állunk értetlenkedve, ha azt a szót halljuk: újjászületés. Ez a fogalom-értelmezés még az írás magyarázóinak, ismerőinek is feladja a leckét.
1Volt a farizeusok között egy Nikodémus nevű ember, a zsidók egyik vezető embere. 2Ő egy éjjel elment Jézushoz, és így szólt hozzá: „Mester, tudjuk, hogy Istentől jöttél tanítóul, mert senki sem képes megtenni azokat a jeleket, amelyeket te teszel, hacsak nincs vele az Isten.” 3Jézus így válaszolt: „Bizony, bizony, mondom néked: ha valaki nem születik újonnan, nem láthatja meg az Isten országát.” 4Nikodémus ezt kérdezte tőle: „Hogyan születhetik az ember, amikor vén? Bemehet anyja méhébe és megszülethetik ismét?” 5Jézus így felelt: „Bizony, bizony, mondom néked, ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába.6Ami testtől született, test az, és ami Lélektől született, lélek az. 7Ne csodálkozz, hogy ezt mondtam neked: Újonnan kell születnetek. 8A szél arra fúj, amerre akar; hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hova megy: így van mindenki, aki a Lélektől született.” 9Nikodémus megkérdezte tőle: „Hogyan történhet meg mindez?” 10Jézus így válaszolt: „Te Izráel tanítója vagy, és ezt nem tudod? ...16Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. 17Mert az Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvözüljön a világ általa. 18Aki hisz őbenne, az nem jut ítéletre, aki pedig nem hisz, már ítélet alatt van, mert nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében. (János 3. rész)

Hogyan lehetséges az, hogy Jézus Nikodésmusnak, egy farizeusnak kell elmagyaráznia az új élet titkát? Nem birtokolja már ez az oly sokat tapasztalt személy? Megtartja a törvényt, böjtöl, adakozik, templomba jár, sőt még tanít is. Nem elég ez Jézusnak? Mi nem működik megfelelően? Valami még hiányzik?

„Bizony, bizony, mondom néked, ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába."
Itt lassan kezdenek kibogozódni a szálak. Értjük már, hogy az emberi lélek (jelképesen a szív) megújulásáról van szó, amely Isten Lelke által valósulhat meg. Itt olyan munkába tekinthetünk bele, amely láthatatlan módon megy végbe, de az eredménye mindenki számára nyilvánvaló. Ez a munka hasonlít a szél tevékenységéhez. Nem látható, nem fogható meg, de az eredményét megtapasztalhatjuk. Érezzük a szél simogatását, halljuk a zúgását, látjuk ahogy egyik helyről elsepreget és a másik helyen pedig felhalmoz valamit. Isten Lelke is hasonlóan aktiválja magát. Az emberi külsőn nem történik változás, de az eredménye tapasztalható. A viselkedésen, a gondolkodásmód változásán, a hozzáálláson, a beszédben tükröződik az Isten átformáló ereje.

Erről a változásról olvashatunk Zákeus életében is.
1Ezután Jerikóba ért, és áthaladt rajta. 2Élt ott egy Zákeus nevű gazdag ember, aki fővámszedő volt.3Szerette volna látni, hogy ki az a Jézus, de kistermetű lévén, nem láthatta a sokaságtól. 4Ezért előre futott és felmászott egy vadfügefára, hogy lássa őt, mert arra kellett elmennie. 5Amikor Jézus odaért, felnézett, és így szólt hozzá: „Zákeus, szállj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom.” 6Ekkor sietve leszállt, és örömmel befogadta. 7Akik ezt látták, mindnyájan zúgolódtak, és így szóltak: „Bűnös embernél szállt meg.”8Zákeus pedig előállt, és ezt mondta az Úrnak: „Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit kizsaroltam, a négyszeresét adom vissza neki.” 9Jézus így felelt neki: „Ma lett üdvössége ennek a háznak: mivelhogy ő is Ábrahám fia. 10Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.” (Lukács 19.)
Zákeus fővámszedő volt. Ma úgy mondanánk adóhivatalnokok főnöke. Izráel római fennhatóság alatt volt. Mint idegen hatalom, adót rót ki alattvalóira. Ehhez emberekre is szüksége volt. Így került kinevezésre Zákeus is, aki vámszedőként hajtotta végre a parancsot. A rossz hírét nem csupán ez a munka alapozta meg a számára, hanem a többlet kereset, amelyet az embereket megkárosítva hajtott be a saját vagyona gyarapítása céljából. Emiatt közutálatnak örvendett.
Zákeust kíváncsivá tette Jézus személye. Hallott csodatételeiről, de talán azért tarthatta a legnagyobb csodabogárnak, mert az a hír járta, hogy Jézus a bűnösök barátja, vámszedőkkel ül egy asztalhoz?
Vicces látványt nyújthatott. Jól öltözötten a fa lombkoronája felé vette az irányt, és felmászott a rejteket ígérő zöld levelek közé. Jézus a tömeg élén haladva egyszer csak megállt a fa tövénél. Zákeus mit gondolhatott? Talán lefőtt, szíve hevesen vert? Nem tudjuk, de az élete egy döntő találkozáshoz ért.  Jézus NEVÉN szólította. Ismerte Zákeust. Ismerte a múltját, szégyenét, érdeklődését. Ismer téged is személyesen, előtte nincs rejtve nehéz gyermekkorod, házasságod terhes évei, bűnöd szégyene.

 "ma a te házadban kell megszállnom"
Milyen sürgetően hangzik, KELL, a megmenekülés múlik mindezen. Zákeus sietve leszállt. De nem azért, hogy elszaladjon Jézus elől, hanem megnyissa otthonát, befogadja. Te hogyan reagálsz erre a felhívásra? Jézus szeretne nálad is "megszállni", egyenesen lakozást venni.

Érdekes kontraszt figyelhető meg. Zákeus örömével szemben az emberek mérgelődni kezdenek.
„Bűnös embernél szállt meg.”
Igazuk volt. A csaló élet nem volt rejtve a város lakói szeme elől sem. Tapasztalták a saját bőrükön, a másokat megrövidítő kezek hozzájuk is elértek.
A te életed is sokak előtt ismert. Talán le is néznek az életmódod miatt, kerülik veled a találkozást?

Jézus Zákeus oldalára áll.  „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek; nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket.” (Márk 2, 17.)
Jézus azért jött, hogy a bűnösöket hívja. Azért jött, hogy téged és engem hívjon.

Nem ismert a beszélgetés, amely Zákeus otthonában folyt le, de az eredménye nyilvánvaló a számunkra is. Zákeus szeretné felgöngyölíteni az elrontott múltját, jóvátenni a kárt.
„Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit kizsaroltam, a négyszeresét adom vissza neki.”

Neked kivel kellene rendezni a múlt eseményeit? A férjeddel, valamelyik rokonoddal vagy a szomszédoddal? Valamivel megkárosítottad, tartozol? Talán egy bocsánatkéréssel?


Zákeus lép, Jézus is. Az új életnek nagy a jutalma. 
Mekkora változás! A mindig gyűjtögető, zsákmányoló lélek most kitárja a karjait a szegények előtt, és megosztja a javait. „Ma lett üdvössége ennek a háznak..."
Ma menekült meg a ház ura, Zákeus. Szeretnéd hallani te is ezeket a szavakat?

Ennek a feltételét olyan egyszerűvé tette a Megmentő Isten:
17Mert az Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvözüljön a világ általa. 18Aki hisz őbenne, az nem jut ítéletre... (János 3. rész)

Van egy ének, amely egyszerű szavakkal ezt a változást írja le:

KIS SZÍVEM KIS SZOBA

Kis szívem kis szoba, de nincs benne lámpa,
Oly sötét, mint az éj, sötétben ki látja.

Erre jár a Király, Ő hoz bele lámpát,
Szívemben széttekint, és ott ugyan mit lát?

Kis szoba, csúf, poros, szemetes a sarka,
Látja ezt a Király, szomorkodik rajta.

Jézusom, Királyom, arra kérlek téged,
Tisztítsd meg szívemet, és a rossztól védjed!


A házi feladat sem maradhat el:


1. Mire gondolhatott Jézus, mikor ezt mondta: „újjá kell születned”? Minek kell megújulnia, változnia?
____________________________________________________________
2. Ki képes változást hozni az életünkben?
____________________________________________________________
3. Miért vetették meg Zákeust az emberek?
____________________________________________________________
4. Ki hozott változást Zákeus életében?
____________________________________________________________
5. Mi lett az eredménye Zákeus és Jézus találkozásának?
____________________________________________________________
6. Hogyan változhat meg a te életed is? ____________________________________________________________

Varrogattunk is. Íme a bizonyítékok: 

Erzsike bibliaborítókat készített

A kosár bélése is hamarosan elkészül

Elkészült végre a falvédőm is, amelyet leánykám számára varrtam