2012. jún. 23.

Jelentkezési lap

Így utólagosan is, de feltöltöm a tábori meghívót, melyről már csicseregtek a madarak. Ha Isten engedi, akkor szeretnék itt is minden részletet közölni a szervezést illetően.

2012. jún. 12.

A legfontosabb üzenet

A sok bizonyságtétel meghallgatása után biztos felmerült bennetek, jó hogy hinni kell, de KIBEN és MIT?
Ezt szeretném most összefoglalni a zárófoglalkozásunk keretein belül.
Isten kiválasztott egy népet, évezredeken keresztül vezette, gondoskodott róla.
Isten nagyon jól  tudta, hogy a Tőle elszakadt ember nem tud bűntelenül élni. De a szent Istenhez nem férhet a bűn, elszakít Tőle. Ráadásul a bűnnek következménye van, a bűn megbüntetése a halál. Ez iszonyúan hangzik. Istenhez közel kerülni pedig csak tisztán lehet, hogyan járulhatunk akkor Hozzá?
Ennek a problémakörnek a megoldására hozta Isten a bárányáldozat lehetőségét. Ha valaki vétkezett, vett egy állatot (a törvényben lefektetett rend szerint), amellyel a következőképpen kellett cselekednie:
"Tegye kezét az áldozat fejére, hogy az kedves legyen és engesztelést szerezzen." 3. Mózes 1,4.- hangzott a parancs.
A vétkes bűne így az állatnak tulajdoníttatott, a bűn terhe lekerült az ember válláról, és nem a bűnösnek kellett meghalnia, hanem az őt helyettesítő áldozatnak.
Isten így nyilatkozik magáról: "Nem akarom a bűnös ember halálát, hanem hogy megtérjen és éljen." Ez csodálatos! Isten szereti az embert, akit formált, ezért készítette a helyettes áldozatot a probléma megoldására.
Évezredeken keresztül volt ez az egyedüli rendezési mód. Körülményes volt, költséges, helyhez kötött, és csak a nagyobb, égbekiáltó bűnök elrendezésére adott módot. Isten is tudta ezt, ezért már a kezdetektől fogva üzente, hogy jön majd valaki, aki a legtökéletesebb megoldást hozza el. Jézus volt az, aki ezt betöltötte.
Bemerítő János a következőképpen mutatta be a hallgatóságának: "Íme az Isten Báránya, aki hordozza a világ bűnét." János 1, 29. Itt kapcsolódott össze az ószövetségi szenvedő bárány és az Isten Fia áldozati szerepe.
Jézus a kereszten ontotta ki értünk a vérét, Ő halt meg a bűneinkért azáltal, hogy magára vállalta a te és az én bűneimet. Az ítélet végbement. Jézusra súlytott le, hogy nekünk ne kelljen meghalnunk. Csupán a mi feladatunk: ezt hitben elfogadni.
"Mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének. Ezért Isten ingyen igazítja meg őket kegyelméből, miután megváltotta őket a Krisztus Jézus által. Mert az Isten Őt rendelte engesztelő áldozatul azoknak, akik az Ő vérében hisznek... Hit által igazul meg az ember, a törvény cselekvésétől függetlenül." Róma 3, 23-25.28.
Milyen egyszerűvé tette a Teremtő Isten a bűneink rendezésének módját. Nincs helyhez, időhöz, pénzhez kötve. Ezzel a jó hírrel szeretnénk utatokra bocsátani, ezt az üzenetet szeretnénk a szívetekbe vésni.
Az ének, melyet megtanultunk:


A Bárány vére megtisztít
A Bárány vére megtisztít
A Bárány vére megtisztít
És mindent újjá tesz.

Refr.: Újjá tesz, újjá tesz

A Bárány vére megtisztít
És mindent újjá tesz.

2. A Jézus sebe meggyógyít...

3. A Megváltó megszabadít...

4. A Bárány vére megtisztít,
A Jézus sebe meggyógyít,
A Megváltó megszabadít...

A kör négyzetesítése

A füzesgyarmati társaink után mi is ezen a néven visszük tovább azt a technikát, amelyet Erika tanított nekünk a szombati nap folyamán. A lelkes kis csapat az idei tanév záróalkalmán sem futamodott meg, hanem belevágott egy új technika elsajátításába, mely cseppet sem nevezhető gyorsnak.
A leírását próbáljuk számodra is, kedves Olvasó, érthetővé tenni.

A kész négyzeteket a megadott sorrendben összevarrjuk (színt színre helyezve apró öltésekkel egymáshoz rögzítve)
Az összevarrt négyzetek után a bélést szabjuk ki, melyhez vághatunk zsebeket is. A nyilak mutatják a négyzetek kapcsolódási pontjait, melyet összevarrva kaphatod meg a táskát.
A 2 réteg közé kell a cipzárt bevarrni (45 cm-esre lesz szükség).

Sajnos, kész munkákról még nem tudok fényképet feltölteni, hiszen mindenki a nyári szünetben fogja befejezni a munkáját.

Neked is jó varrogatást kívánok, kedves Olvasóm!


2012. jún. 5.

Záróalkalom


Elérkezett a (tanév:)záró foglalkozásunk, melyet 2012. június 9-én szeretnénk megtartani.
A foglalkozás levezénylését (Futakiné)Erika vállalta, amelyhez a következő eligazítást küldte-

A varrós táska menete:
Kirajzolom a köröket karton papirra,csak ki kell vágni és már lehet dolgozni.
12 cm az átmérője annak a körnek amivel először dolgozunk.
  9cm.--------------------------------------------- amire rádolgozzuk az anyagot.
Vasalás után kiszedjük a kartont és miden db- ba teszünk 6x6 os flizt,majd 6x6 os mintás anyagot.
Egy táskához 32db szükséges.
A 12 cm- es körhöz egyszínű anyag kell.
Minden db- ot kézzel rejtett öltéssel körbevarrunk,ha kész a 32 db,a megadott minta szerint összevarrjuk.(elkészítem papírra és fénymásolok néhányat), majd kiszabjuk a bélésanyagot és lehet összeállítani a kistáskát.
A végén cipzárt varrunk bele,fület teszünk rá és kész.
Ha valami lemaradt, majd az órán elmondom.

Álljon itt egy kép ízelítőnek és kedvcsinálónak:


Mindenkit nagyon nagy szeretettel várunk!