2013. jún. 6.

Záróalkalom

A tegnapi nap folyamán tartottuk meg záróalkalmunkat, hiszen hamarosan megérkezik az új apróságunk. A Foltozó Műhely a nyári szünet idejére bezárja a kapuit.

A női alakok után, most egy férfi példája állt előttünk. Zákeus példája sok szempontból követendő lehet a számunkra.

Lukács evangéliuma 19. rész:
 1Ezután Jerikóba ért, és áthaladt rajta. 2Élt ott egy Zákeus nevű gazdag ember, aki fővámszedő volt. 3Szerette volna látni, hogy ki az a Jézus, de kistermetű lévén, nem láthatta a sokaságtól. 4Ezért előre futott és felmászott egy vadfügefára, hogy lássa őt, mert arra kellett elmennie. 5Amikor Jézus odaért, felnézett, és így szólt hozzá: „Zákeus, szállj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom.” 6Ekkor sietve leszállt, és örömmel befogadta. 7Akik ezt látták, mindnyájan zúgolódtak, és így szóltak: „Bűnös embernél szállt meg.” 8Zákeus pedig előállt, és ezt mondta az Úrnak: „Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit kizsaroltam, a négyszeresét adom vissza neki.”  9Jézus így felelt neki: „Ma lett üdvössége ennek a háznak: mivelhogy ő is Ábrahám fia. 10Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.”

Zákeus foglalkozásáról kaphatunk egy kis rálátást. Fővámszedő volt (adószedő-APEH munkatárs).
Az idegen hatalom számára, a rómaiaknak gyűjtötte be a vámot. Az ellenszenvet még fokozta, hogy többet szedett be az előírt összegnél, mások kárán gazdagodott meg. Ez ma sem ismeretlen helyzet. Sok vezető fölözi le 1-1 cég hasznát, bevételét a dolgozók kárára.
Zákeus nem örvendett nagy népszerűségnek.
Valami eljuthatott hozzá Jézusról. Betegek gyógyítója, bűnösök barátja, a szeretet megtestesítője. Kíváncsiság, vagy valamely más ürügy hajtotta ezt a jómódú embert? Elkövetett mindent, hogy megláthassa a Mestert.

Bennetek volt-e ilyen vágy? Amikor eljöttetek a varró körbe a kézimunka mellett a Jézusról szóló üzenet is kíváncsivá tett?

Zákeus kistermetű lévén felmászott egy fügefára, amelynek az ágai mélyen lehajlottak. Gondolta, a lombok rejtekében szemügyre veheti a nagy Tanítót. Nem törődött azzal sem, hogy megbámulják, vagy megjegyzéseket tesznek rá.

Biztos, hogy veletek is előfordul, hogy el kell engedjetek olyan megjegyzéseket, akik kritikájukkal, megjegyzéseikkel akarnak visszatartani a varró körbe jöveteltől. Sokszor nem csak a gúnyos megjegyzések, hanem a hétköznapi teendők próbálnak falként állni előttünk, hogy ne tudjunk megjelenni 1-1 alkalmon.
Jézus jött és megállt a fánál és nevén szólította Zákeust. "Honnan tudja, hogy itt vagyok. Honnan ismer?"
Mi is érezhettünk hasonlót. Ez a történet éppen rólam szól. Ki beszélte ki a problémáimat? Honnan tudják, hogy mivel küzdök?
Isten ismer bennünket, és olyan gondolatokat hoz fel, amely személyessé válik a számunkra.

"Zákeus, szállj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom."
Jézus ma is megszólít bennünket. "Ágnes, Eszter,... ma a te szívedben kell megszállnom, lakozást vennem."
Te hogyan fogadod a kérést? Élsz a lehetőséggel?
Zákeus sietve szállt le, hiszen egy vissza nem térő lehetőséget nem szeretett volna elhalasztani.
"Örömmel befogadta Jézust." Nem mondta, hogy most nem készültem, nem alkalmas, majd legközelebb.

Érdekes az emberek reakciója: "Bűnös embernél szállt meg." Ő akarja Jézust befogadni, a csaló, az alkoholista, a veszekedős, aki még a családjáról sem tud gondot viselni,...?
Kik állították ki Zákeus bukásáról a bizonyítványt? Olyanok, akik Isten szemében szintén bűnösök, elveszettek, bukottak. Talán nem látványosak a tetteik, nem érhetőek könnyen tetten. De haraggal, meg nem bocsátással, irigységgel van tele a szívük.

Zákeus befogadta Jézust és hatalmasat fordult az élete. Jézus (a szent, a tiszta) közelében meglátja, hogy amit eddig tett bűn és rendezésre szorul. A szép ház, az előkelő ruhák, a gyönyörű bútorzat mind mások átveréséből származik.
Érzi, tudja, hogy nem elég megbánnia azt, amit tett, hanem rendeznie is kell embertársaival a kárt. 
Ez nagyon nagy szó. Elmenni, felkeresni azokat, akiket megkárosított, bocsánatot kérni. De tudja, hogy így nyugszik meg a lelkiismerete, így tud Isten és emberek előtt teljesen újat kezdeni.
Nem érdekli már, hogy a felhalmozott vagyona megcsappan, kiürül a kincses tára, mert ma nyerte meg a legnagyobb kincset, Jézust, bűnei bocsánatát és az örök életet.
"Ma lett üdvössége ennek a háznak."- mondja Jézus. Ma menekült meg e ház lakója is.
"Mert az Emerfia (Jézus) azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet."
Jézus a te megmentésedért is eljött, hogy újat kezdhess, hogy egyenesbe jöhessen az életed, a házasságod, a családi életed, a kapcsolataid, a rendezetlen múltad.
Élsz-e ma a lehetőséggel?