2011. nov. 29.

Kosaraztunk

November 26-a sok izgalommal telt. Otthon mindent rendbe kellett tenni, hogy ismét kiszakadhassunk a hétköznapok taposómalmából. Nem kis áldozatot követel mindent félretéve varrogatni. Bár szívesen tesszük, talán szívesebben mint a házimunkát.
Mi már hetek óta lázban égünk, teljes gőzzel készülünk a karácsonyra, szeretteink megajándékozására.
Otthon beindult a sorozatgyártás. A prototípus elkészülte után ezerféle variációban készülnek a szebbnél szebb költemények. Jönnek a megrendelések, mindenkinek nehéz eleget tenni.




12 tele kosár

A kosárkészítés adta a témaválasztás ötletét is.
Téma, ige: 5000 ember megvendégelése (Máté 14, 13-21.)

Jézust mindig nagy tömegek vették körül. A sokaságban voltak kíváncsiskodók, örökös kritizálók, és éhes emberek is. Ne csak korgó gyomrú emberekre tessék gondolni! Bizony, a lélek is lehet kitikkadva. Elepedhet jó szóért, megbecsülésért, szeretetért, megértésért. A betegség súlyát hordozó test is elfáradhat, a lélek is belegémbered a fájdalomba. A hétköznap gondjai is leszívják a lelki erőt. A szégyenletes múltat és jelent takargató lélek is kiaszottá válhat.
„Boldogok a lelki szegények, mert övék a Mennyek országa... Boldogok, akik éheznek, mert ők megelégíttetnek.” (Máté 5, 3.6.)- mondja Jézus a hegyi beszédében. Nem kell szégyelld, ha éhes vagy!
Jézus éppen elvonulni készült, vágyott egy kis magányra, hogy újra erőt merítsen. „Amikor meghallotta ezt a sokaság, utána ment gyalog a városokból.” Biztos láttatok már televízióban olyan helyeket, ahol az élelem és ivóvíz hiánya miatt segélyeket osztanak. Egy megneszeli, máris tömeggé duzzad az érdeklődők sora. Egymás kezéből kitépve, dulakodva próbálnak az élelem forrásához jutni.
Számukra Jézus ehhez hasonló szomjoltó forrás volt. („Aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne.”- mondja Jézus egy szomjazó asszonynak Samáriában.)
Megszánta Jézus a tömeget, gyógyította, tanítgatta őket. Nagyon eltelt az idő. A nép egész nap nem evett. A tanítványok azt tanácsolták Jézusnak, hogy bocsássa el a sokaságot, hogy élelmet tudjanak szerezni maguknak.
- „Ti adjatok nekik enni!”
- „Nincs itt egyebünk, csak 5 kenyerünk és 2 halunk.”
Jézus nem kicsinyelte le a meglevőt, hanem megköszönte az Atyának és a tanítványokra bízta a kiosztást.
„Miután valamennyien ettek és jóllaktak, összeszedték a maradék darabokat (Jézus sem pocsékolt) 12 tele kosárral... 5000 férfi volt, az asszonyokat és a gyermekeket nem számítva.”
Nyilvánvaló csoda történt. Jézus megtehette, mert Isten Fia volt. Jézus nem bagatellizálta el az éhség kérdését, a gyomor szükségét. Ő tudta, hogy szükség van a kenyérre, hiszen maga is testet öltve ízlelt bele az emberi lét nehézségeibe. Ezért kaptunk ígéretet a következőkre:
„Ne aggódjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk?- vagy: Mit igyunk?- vagy: Mit öltsünk magunkra? … a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre.
DE keressétek először az Ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek.” (Máté 6, 31-33.)
Jézus tudja, hogy „nem csak kenyérrel él az ember...” A tudományok is megegyeznek abban, az ember több, mint anyag, van lelke is.
A kérdés csak az, hogy mivel elégítjük meg lelkünk mardosó éhségét. Televízió válogatatlan műsorai, ValóVilág gusztustalan, botrányos műsorai, magazinok, romantikától csepegő regények vannak az étlapon (amely álomvilágában minden békés és jó)? Vagy az alkohol bódító italával próbálod enyhíteni a lélek ürességét? De egy szenvedéllyé váló hobby is lehet menekülési módszer.
Pascal így fogalmazott: „Minden ember lelke mélyén egy Isten alakú űr van.” Ezt kitölteni csak maga Isten tudja. De Ő tudja.
Jézus így fejezte be a mondatot: Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden Igével, amely Isten szájából származik.” Ez nem egyéb, mint maga a Biblia. A Szentírás olvasása igazi megelégedést tud nyújtani a léleknek. Hiszen a „teljes Írás Istentől ihletett (=származik), és hasznos a tanításra. (2. Tim. 3, 16.)
Ezért kínáljuk mi is ezeket a lelki dolgokat, mert ezek hasznosságáról meggyőződtünk.
Szeretném, ha az itt készülő kosaraitok, nem csak szaloncukrokkal, egyéb csemegékkel telnének meg, hanem minden lelki jóval.
A kis kosárkákra írt Ige szeretném, ha ezekre a gondolatokra emlékeztetne.

Egy szép ajándékötlet

A foglalkozáson a kosárkészítés rejtelmeibe próbáltunk beletekinteni. No, nem vesszőből kívántuk megfonni, hanem textilből igyekeztek megvarrni a serény ujjak. Annyira megtetszett az ötlet, hogy rögtön ujjhegyre vettük, hogy még kinek készíthetnénk el meglepetésként. A rendelkezésre álló időt pedig maximálisan kihasználva varrtunk.
Felelevenítésként a leírását közreadom.
Az elkészült munkák alapján könnyen levonható a következtetés, hogy ilyen ajándékot a te kedves ismerősöd is szívesen elfogadna.








2011. nov. 18.

Mivel készülj?

November 26-án tervezzük a következő foglalkozásunkat. Egy (kenyeres) kosarat szeretnénk megvarrni, amelyhez az alapanyagokat 100 Ft ellenében, előkészítve, itt is megkaphatjátok.
Ha magad szeretnéd beszerezni a hozzávalókat, akkor a következőkkel készülj:
2 db 12 1/2˝×12 1/2˝- es ünnepi anyag, + ugyanekkora bélés
8 db 8˝-nyi selyem szalag.

Ez egy kosár elkészítéséhez elegendő.
Kis kosárkákat is szeretnénk készíteni, ehhez bőven van előkészített anyagom, ebből mindenkinek jut több varrásra való is.
A képen láthatjátok a rátok váró feladatokat:)


Ige, mint vezérfonal


Egy buzdító énekkel kezdtük meg elcsendesedésünket:
Ne aggodalmaskodjál, nézz Istenedre fel,
Ő felruház és táplál, rád gondot Ő visel.
Dicső Király, Ég és a Föld Ura,
szívem Tied, légy annak is ura.

A foglalkozáson Irénke buzdított bennünket. A következő bizonyságtételt hallgathattuk meg egy vers kíséretében:

A gyulai Baptista Gyülekezetbe járok. Hívő szülők gyermekeként nevelkedtem. Kis gyermekkoromtól kezdve vittek a gyülekezetbe, ott nőttem fel. 17 évesen egy evangélizáción vettem részt (evangélizáció= Jézus bűnöket eltörlő haláláról szóló örömhír továbbadása). Akkor 11- en döntöttünk Jézus mellett, hogy Őt akarjuk követni, amelyet bemerítkezéssel meg is pecsételtünk. Azóta Jézussal járok mindennap, köszönöm, hogy megismerhettem Őt.

Köszönöm az Igét

Köszönöm tenéked Istenem, hogy élek.
Köszönöm, hogy mindig dicsérhetlek Téged.
Mindent megköszönök: a derűt, a mosolyt.
Köszönöm Igédet, amely most hozzám szólt.

Mi is lenne, ha szavadat nem hallanám,
Elbolyongván én is, mint nyájtól a bárány.
De Te hozzám beszélsz, mint pásztor a juhhoz.
Szent szavadat hallva nem mehetek máshoz.

Követlek szüntelen akármerre haladsz.
Tudom, hogy veszélyben soha- soha nem hagysz.
Uram, én követlek éjjel- nappal Téged,
és így szüntelen hallgatom Igédet.

2011. nov. 14.

November 12. = edényfogó


Három hetes szünet után újra megnyitotta a kapuit a Foltozó Műhely. Izgalommal vártuk az újdonságot. Az ünnepekre hangolódva egy csillagos blokkal gazdagodhattunk. A gyors- technika elsajátítása után már nem is tűnt olyan hosszadalmasnak és bonyolultnak a varrnivalónk. A tanultak szépsége az, hogy amit kicsiben elkészítettünk, azt nagyban is megvarrható egy terítő vagy párnahuzat formájában. A közreadott leírás ezeknek a méretezésében ad segítséget.
Egyszerűbb változata is elkészíthető a csillagnak. Próbáld ki ezt is!
A csillag 2-es változatból egy minta:


Mi köze az edényfogónak a leprához?

Lehet meglep a címben feltett kérdésem. Amikor körvonalazódott a szombati varrás, és az edényfogóra esett a választás, akkor egy gyors asszociáció révén, a lepra ugrott be először. (A női agy mire nem képes:) Egy időben sokat foglalkoztatott ez a betegség, sokat olvastam róla, és ismertem olyan hölgyet is, aki kötözőanyagokat készített a számukra. Távol esik tőlünk ez a téma, országunkban nem fenyeget, és csak megborzongunk, ha eszünkbe jut.
Lappangó betegség (3-5 év), ezért nehéz felismerni az elején. Emiatt sokáig nem érzi magát betegnek az érintett, így nehezen vetheti alá magát a kezeléseknek. De attól függetlenül, hogy mit gondol vagy érez a páciens, a gyilkos kór halállal fenyegeti, ha elhiszi, ha nem. Segítség nélkül biztos halál a vége, de a leprás megmenthető.
Ez a leírás egy másik súlyos, szintén halállal fenyegető betegségre emlékeztet. Kikerülhetetlen a párhuzam, hiszen a bűn által megfertőzött emberre a fentebb leírtak teljesen igazak. A különbség csak az, hogy míg a leprával mindössze a világon 10- 12 millió ember fertőződött meg, addig a bűn a világ teljes lakosságát fenyegeti. Most biztos arra gondolsz: miről fecsegnek itt? Hiszen én a legnagyobb biztonságban vagyok, a legnagyobb békében élek, felesleges zavarkeltés csak az egész.
Állításomat a Bibliára alapozom, ahol a Szentírás írója az érintettek körét a következőképpen jelöli meg: "mindenki vétkezett (bűnös)". Az én megfigyeléseim is ezt támasztják alá. Ha szétnézek magam körül, akkor mindenhol ez az állítást látom igazolva. Vegyük csak a mai napomat. A gyermekeim a tanúk rá, hogy anya kiborult az otthonunkban uralkodó rendetlenség miatt. Emiatt ideges, türelmetlen és ésszerűtlen lett. Vagy vegyük a gyermekek példáját. Erre anya a tanú, hogy sokszori (ismétlen: sokszori) felszólításokra sem reagáltak, engedelmeskedtek az ártatlannak mondott, csodaszép, kék szemű csemetéim. Szerintem, nem szükséges több bizonyíték után kutatni. A saját házam táján sepregetve, elég sok szennyest találtam, így kijelenthetem, én sem vagyok kivétel a mindenki alól. És te, kedves olvasóm, hogy állsz ezzel a kérdéssel?
Lehet még nem ismered el magadról a Biblia állítását, de a halálos kór benned is végzi a munkáját. Lappang. Halállal fenyeget. "A bűn fizetsége a halál." A kérdés, hogy felismerve mindezt időben segítségért kiáltasz-e. Mert van segítség. Ismétlem: MEG LEHET MENEKÜLNI!!!
"Kicsoda szabadít meg engem ebből a halálra ítélt testből? Hála, az Úr Jézus Krisztus." Jézus halálával eltörölte a bűneikért kirótt fizetséget, ha hiszed ezt, a megmentettek táborába kerülhetsz. Én hiszem, és ezért nincsen immár semmi kárhoztató ítélet ellenem:) Akár mi történt a mai napon, akkor sem.
"Ha segítségül hívod az Úr nevét, megmenekülsz!"

Hosszú gondolati bolyongásaim után visszatérve az alapkérdésre: Mi köze az edényfogónak a leprához?
Ha sikerül megfékezni a leprát, az elhalt területek érzéketlensége miatt veszély fenyegeti az érintetteket. Egy forró fazék megfogása további sérüléseket okozhat a beteg tudta nélkül. Ezért meg kell tanulniuk, edényfogót mindig használni kell, még ha nem is érzik annak a szükségét. ez mentheti meg őket a további   romlástól.
Szeretném, ha ezekre a gondolatokra emlékeztetne az edényfogó, amikor a kezedbe veszed.

Új lehetőség

Az elmúlt alkalommal egy szíves edényfogó sablonját adtam közre. Szorgalmi feladatnak szántam, de többen nem tudtátok elkészíteni a hozzávalók hiányában. Most újra felkínáltatik a lehetőség. Aki elkészíti és bemutatja, egy kis meglepetéssel lesz gazdagabb.Egy lelkes vállalkozó belevágott, és nemcsak belevágott, hanem meg is varrta az edényfogót. A képen a munkáját láthatjátok, és a megérdemelt jutalmat.
De ha úgy gondolod, hogy az edényfogó helyett inkább magát a jutalmat szeretnéd megvarrni, akkor arra is lehetőséged nyílik. Az elkészítés menetét megtekintheted itt is.


Karácsonyi kérdezz- felelek

Rengeteg energiánkat emészti fel a karácsonyi készülődés. Vásárlás, sütés- főzés, takarítás. De fordítunk- e időnk a lelkünk előkészítésére is? A Névsoroló egy kicsit szeretne elvezetni a karácsony eredetéhez, valódi lényegéhez. Nyissuk ki a Szentírást, olvasgassuk! Tegyünk rendet a lelkünkben is, díszítsük fel a szívünket is! December 10- ig, ha kitöltve elküldöd, nem kell megszégyenülnöd, a jutalma meglesz most is szorgalmadnak.


2011. nov. 11.

Tájékoztató

A holnapi nap folyamán egy karácsonyi edényfogót (edényalátétet) és egy neszeszert fogunk varrni.   Az alapanyagokat a foglalkozáson biztosítjuk. Természetesen elhozhatod a kedvenc textiledet. A szorgos varrogatóknak meg viszem a meglepit, egy fénykép erejéig hozd el megmutatni az edényfogót is! Addig is jó varrogatást!