Míg a férfiak szorgoskodtak, a nők a rakott babot készítették elő.
Lelki útravaló egy igeversre épült:
"Az istenfélőknek lesz jó dolguk, mert Őt félik." (Prédikátor 8,12.)
Egy király jutott eszembe, Ezékiás, akinek az apjáról nem túl sok pozitív dolgot olvasunk:
"Húszéves volt Áház, amikor uralkodni kezdett, és tizenhat évig uralkodott Jeruzsálemben. De nem azt tette, amit ősatyja, Dávid, amit helyesnek lát Istene, az ÚR, hanem Izráel királyainak az útján járt, sőt még a fiát is elégette áldozatul azoknak a népeknek az utálatos szokása szerint, amelyeket kiűzött az ÚR Izráel fiai elől."
(2. Királyok 16,2-3.)
Ebből a családból származott Ezékiás, akiről pedig teljesen más jellemrajzot készít a Szentírás:
"Huszonöt éves korában kezdett uralkodni, és huszonkilenc évig uralkodott Jeruzsálemben. ... Azt tette, amit helyesnek lát az ÚR, egészen úgy, ahogyan ősatyja, Dávid tette. Megszüntette az áldozóhalmokat, összezúzta a szent oszlopokat, és kivágatta a szent fákat. ... Bízott az ÚRban, Izráel Istenében; nem volt hozzá fogható senki Júda királyai között, sem előtte, sem utána. Ragaszkodott az ÚRhoz, nem tért el tőle, hanem megtartotta parancsolatait, amelyeket az ÚR adott Mózesnek. Ezért vele volt az ÚR, és minden vállalkozása eredményes volt. Fellázadt Asszíria királya ellen, és nem szolgálta őt. Leverte a filiszteusokat egészen Gázáig és környékéig, őrtornyaikat és megerősített városaikat egyaránt." (2. Királyok 18, 2-7.)
Ez a példa mutatja, hogy nincs predestinálva az ember a sorsára, nincs eleve romlásra ítélve a szülők rossz mintája miatt. Nincs a mi életünk sem az alkoholra, megromlott házasságra, rossz nevelési minták átadására rendelve. Bár ez az egyenlet fordítva is igaz.
Meg is lett ennek az életfordulatnak az áldása Ezékiás életében. A nép ellen felvonult az asszír sereg Szanhérib vezetésével, már a város alatt voltak és fenyegették a lakókat.
Ezekkel a szavakkal illették Isten választott nemzetét:
"Adjátok meg magatokat, és jöjjetek ki hozzám! Akkor mindenki a maga szőlőjéről és fügefájáról ehet, és mindenki a maga kútjának vizét ihatja, amíg el nem jövök, és el nem viszlek benneteket a ti földetekhez hasonló földre, gabonát és mustot adó földre, kenyeret és szőlőt adó földre, olajat és mézet adó földre, hogy életben maradjatok, és ne haljatok meg. Ne hallgassatok Ezékiásra, mert félrevezet benneteket, amikor ezt mondja: Az ÚR megment bennünket! Vajon más népek istenei meg tudták-e menteni országukat Asszíria királyának a kezéből? ... Hát az ÚR megmentheti-e kezemből Jeruzsálemet? De a hadinép néma maradt, nem válaszoltak neki egy szót sem, mert a király parancsa az volt, hogy ne válaszoljanak neki. (2. Kir. 18, 31-36.)
Ezékiás első reakciója az volt, hogy az Úr templomába ment, hogy imádságban az Úr elé álljon, feltárja félelmeit, segítségért könyörögjön. Ez a legtöbb, amit tehetünk, amikor bajban, nehézségek között vagyunk. Ha már meghaladja a mi erőforrásainkat, hívjuk segítségül az erősebbet, a Királyok Királyát!
Isten nem is váratott a válasszal, üzent prófétáján keresztül, hogy pajzsként veszi körül a várost.
"Nem jut be a városba, és nyilat sem lő ki rá, nem fordít feléje pajzsot, ostromsáncot sem épít ellene. Azon az úton tér vissza (asszíria serege), amelyen jött, de ebbe a városba nem jut be – így szól az ÚR. Pajzsa leszek ennek a városnak, és megszabadítom önmagamért meg az én szolgámért, Dávidért." (2. Kir. 19, 32-34.)
Nem kellett fegyvert sem fogniuk, mert "azon az éjszakán eljött az Úr angyala, és levágott az asszír táborban 185000 embert... Ekkor Szanhérib, Asszíria királya fölkerekedett, visszavonult Ninivébe."
Isten mellé állt a hozzá hűséges királyhoz, néphez.
Figyeljük meg közelebbről a király életét, aki sok szempontból jó példa lehet a számunkra:
- bízott az Úrban
- megtartotta a parancsolatait, EZÉRT
- vele volt az Úr
-minden vállalkozása sikeres volt (egy áldott ember volt)
"Ne gondolja... hogy bármit is kaphat az Úrtól a kétlelkű és minden útján állhatatlan ember!" (Jakab 1, 1-7.)
Szeretnénk áldottak lenni, de ennek ára van, feltételekhez van kötve. Isten nélkül nem lehet eredményes/áldott az ember.
Ezért Józsué biztatja a népét:
"Válasszátok ki még ma, hogy kit akartok szolgálni... De én és az én házam népe az Urat szolgáljuk."
(Józsué 24,15.)
