2012. okt. 28.

Vedd be Jézust a hajódba!


A csodálatos halfogás
 1Amikor egyszer a Genezáret tavánál állt, nagy tömeg sereglett oda hozzá, hogy hallgassa az Isten szavát. 2Látta, hogy a tó partján két bárka vesztegel. A halászok kiszálltak, és a hálót mosták. 3Beszállt hát az egyik bárkába, Simonéba, s megkérte, hogy lökje egy kicsit beljebb a parttól. Aztán leült, és a bárkából tanította a népet. 4Amikor befejezte a tanítást, így szólt Simonhoz: "Evezz a mélyre, és vessétek ki a hálótokat halfogásra!" 5"Mester, egész éjszaka fáradoztunk, s nem fogtunk semmit, de a te szavadra, kivetem a hálót" - válaszolta Simon -, 6és így is tett, s annyi halat fogtak, hogy szakadozni kezdett a háló. 7Intettek a másik bárkában levő társaiknak, hogy menjenek segíteni. Mentek is, és úgy telerakták mind a két bárkát, hogy majdnem elsüllyedt. 8Ennek láttán Simon Péter Jézus lábához borult, és e szavakra fakadt: "Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok!" 9Mert a szerencsés halfogás láttán társaival együtt félelem töltötte el. 10Hasonlóképpen Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, Simon társait. De Jézus így szólt Simonhoz: "Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel." 11Kivonták a hajókat a partra, és mindenüket elhagyva követték.
(Lukács evangéliuma 5. rész)

„Két hajó a part mentén vesztegel”
A hajó vesztegelt, nem volt cél, amelyért vízre bocsáthatták volna. Sokszor kérdés a mi számunkra is, mi a célom? Mi Isten akarata az életemre?
Elmegyek minden nap a munkahelyre, iskolába, majd elvégzem a soron következő házimunkát, harc a gyermekekkel, mindennapos házi feladattal. Ez ismétlődik körforgásszerűen. Ennyi? Csak ennyi lenne?

„(Jézus) beszállt a hajóba … tanított”
Valami mozdul, megbillen a veszteglő hajó. Jézus lép a hajóba. A hajó gazdája nem tiltakozik, figyel, mi változik Jézus jelenléte nyomán?
Jézus tanít. Engeded- e, hogy szóljon, beleszóljon az életedbe?

„Evezz a mélyre!”
Újabb rutinfeladat, jön egy újabb kudarc, egy terméketlen halfogás? Talán könnyebb lenne most Jézussal ellenkezni.

„a te szavadra mégis kivetem”
Ámulhatsz Péter! Szakadoznak a hálók! Segítség!! Ez több a soknál, több, mint elég. Jézus még a hétköznapjainkban is tesz, tehet csodát? Az én életemben is?

Sokáig vártunk autóra. Nem jött válasz a kérdésünkre. Ígéretek voltak. Egy nap jött a telefon, rendelkezésünkre áll az autó, mehetünk érte.
Autó? Most, amikor anyagilag is nehezen állunk talpra, amikor minden a legreménytelenebb?
Autó. Ízlelgetjük. Még Uram, ezt is megadod?

Péter nem kap vérszemet. Felismerve Jézus csodatévő erejét, nem használja ki, nem vonszolja magával újból és újból a halászataira busás zsákmányt remélve. Nem, nem erre a csodára van minden nap szüksége. De ez a csoda megerősítette.

„Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram!”- szól a felismerés.
Felismeri, hogy Jézus szentsége mellett nem állhat meg. De azt is felismeri, hogy bár bűnös, Jézus mégis az ő egyszerű csónakjába szállt be, közösséget vállalva vele. Nem érdemli, de szeretetből átélhette ezt a csodát. Az én szürke kis életembe is szeretne Jézus részt venni? Igen, kérdés, hogy akarod?

„Ne félj, ezentúl emberhalász leszel... követték Őt (Jézust)”
Jézus Péterre feladatot bíz, amely túlmutat a hétköznapi rutinfeladatokon. Emberek megmentésének feladatát ruházza rá. Ha te megmenekültél a bűn fogságából, átélted Jézus által a szabadulást, mondd el másoknak is!
Te kaptál- e már Istentől jövő feladatot? Ez nem jelenti azt, hogy soha többé nem lesz mosogatás, munka, harc, küzdelem.

Péternek megadatott, hogy teljes munkaidejében szolgálhatta Jézust. Nem biztos, hogy nekünk megadatik ez. De a hétköznapi feladatvégzéseink, „hálómosogatásaink”, „halfogásaink” közben beszélhetünk Jézusról családtagjainknak, iskolatársainknak, munkatársainknak.

Vedd be Jézust a hajódba!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése