Áldott, békességes, Jézust ünneplő karácsonyt kívánok minden kedves olvasónak!
Miért Karácsony?
Volt egyszer egy ember, aki nem hitt Istenben és soha nem habozott, hogy mások tudtára adja, mit gondol a vallásról és a vallási ünnepekről, köztük természetesen a Karácsonnyal. Felesége viszont hívő volt és gyerekeit is Istenbe és Jézusba vetett hite szerint nevelte, férje rendszeres bántó megjegyzései ellenére.
Egy havas Karácsony estén a feleség és a gyerekek a falusi templom karácsonyi miséjére készülődtek. Hívták az apát, de ő persze hallani sem akart arról, hogy elkísérje őket.
„Ez a történet egy nonszensz,” mondta. „Miért alacsonyítaná le magát Isten, hogy emberként jöjjön a földre? Teljesen nevetséges!”
A feleség és a gyerekek így nélküle indultak útnak.
Kicsit később felerősödött a szél és a hóesésből hóvihar lett. A férfi az ablakon kinézve csak vakító fehérséget látott. Leült a kandalló elé és elégedetten nézte a csendesen égő tüzet.
Néhány perc elteltével egy nagy puffanást hallott odakintről. Valami nekiment az ablaknak. A hang megismétlődött. Kinézett, de még egy méterre is alig lehetett ellátni. Amikor a vihar alábbhagyott egy kicsit, kimerészkedett, hogy megnézze mi adhatta a furcsa hangot az ablak közelében. A ház melletti mezőn egy csapat vadludat látott. A jelek szerint a ludak délre igyekezhettek a téli hideg elől, de a hóvihar miatt nem tudták folytatni útjukat. Eltévedtek és végül a farmon kötöttek ki, étel és menedék nélkül. Ijedten csapkodtak szárnyaikkal, körbe-körbe repkedve a mező felett, vakon és céltalanul. Bizonyára némelyik madár nekirepült az ablaknak. Ezt hallhatta korábban.
A férfi megsajnálta az állatokat és segíteni akart rajtuk. Az istálló tökéletes hely lenne nekik, gondolta. Meleg és biztonságos. Ott tölthetnék az éjszakát és biztonságban megvárhatnák a vihar végét. Miután ezt kigondolta, odament az istállóhoz és tágra nyitotta az ajtaját. Megállt és figyelt, azt remélve, hogy a madarak észreveszik az istállót és bemennek. A ludak azonban csak ide-oda repkedtek céltalanul és úgy tűnt, egyáltalán nem vették észre az istállót, illetve, hogy mit jelenthet az épület számukra. A férfi megpróbálta magára terelni a madarak figyelmét, de ettől csak megijedtek és messzebbre húzódtak.
Bement a házba egy kis kenyérért. Morzsává szaggatta és egy csíkban elszórta a bejáratig. Még mindig nem értették meg, mit akar.
Most már kezdett elfogyni a türelme. A madarak mögé lopódzott és megpróbálta az istálló felé terelni őket, de csak még jobban megijedtek és a szélrózsa minden irányába repültek, csak éppen az istálló felé nem. Akármit tett, egyszerűen nem tudta elérni, hogy az istállóba terelje őket, ahol melegben és biztonságban lehettek volna.
„Miért nem követnek engem?” – morfondírozott magában türelmetlenül. „Nem látják, hogy ez az egyetlen hely, ahol átvészelhetik a vihart?”
Addig törte a fejét, míg rájött, hogy a madarak soha nem követnének egy embert. „Ha én is lúd lennék, meg tudnám menteni az életüket,” mondta ki hangosan.
Ekkor eszébe jutott valami. Bement az istállóba és kihozta egyik saját libáját és óvatosan a vadlúdcsapat mögé ment vele. Amikor elengedte, saját libája átrepült a madárcsapaton, egyenes be a meleg épületbe. A vadludak egyenként követték.
A férfi megállt és hirtelen eszébe ötlöttek néhány perccel korábban kimondott saját szavai: „Ha én is lúd lennék, meg tudnám menteni az életüket!” Azután a feleségére és a köztük korábban lezajlott párbeszédre gondolt. „Miért akarna Isten olyanná válni, mint mi? Ez nevetséges!” Hirtelen minden világos lett. Pontosan ezt tette Isten. Mi emberek vagyunk a vadlibák. Vakon bolyongva, elveszetten bukdácsolunk a halál felé. Isten olyanná tette a Fiát, mint mi, hogy megmutassa az utat és megmentsen. Rájött, hogy ez a Karácsony értelme.
Ahogy a szél és a hóvihar csendesedni kezdett, úgy csendesedett és nyugodott meg lelke is, miközben ezeket a csodálatos gondolatokat forgatta fejében. Végre rájött, hogy miről szól a Karácsony és miért jött el Krisztus. Hosszú évek kételyei és hitetlensége, mint a múló vihar, szertefoszlottak egy pillanat alatt. Térdre esett a friss hóban és elmondta élete első imáját: „Köszönöm Istenem, hogy emberként eljöttél, hogy kivezess a viharból!” - Ismeretlen szerzőtől
