2014. máj. 22.

Szavak nélküli könyv 1.

Láttatok-e már olyan könyvet, amelyekben nincsenek szavak, csak színes oldalak? Még a színek is tudnak beszélni nekünk!
fekete oldallal fogunk egy kicsit megismerkedni.
1A kígyó pedig ravaszabb volt minden mezei állatnál, amelyet az ÚRisten alkotott. Ezt kérdezte az asszonytól: Csakugyan azt mondta Isten, hogy a kert egyetlen fájáról sem ehettek? 2Az asszony így felelt a kígyónak: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk, 3csak annak a fának a gyümölcséről, amely a kert közepén van, mondta Isten: Nem ehettek abból, ne is érintsétek, mert meghaltok. 4De a kígyó ezt mondta az asszonynak: Dehogy haltok meg! 5Hanem jól tudja Isten, hogy ha esztek belőle, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok, mi a jó, és mi a rossz. 6Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, mert csábítja a szemet, meg kívánatos is az a fa, mert okossá tesz: szakított a gyümölcséből, evett, majd adott a vele levő férjének is, és ő is evett. 7Ekkor megnyílt mindkettőjük szeme, és észrevették, hogy mezítelenek. Ezért fügefaleveleket fűztek össze, és ágyékkötőket készítettek maguknak. (1. Mózes 3. rész)

Ez a történet az egyik legtragikusabb, legszomorúbb történet a Bibliában. Az ember bukását, Istentől való elszakadását olvashatjuk benne.

Sajnos, a következményekről sem felejtkezhetünk el, mert nap mint nap szembesülünk vele.
16Az asszonynak ezt mondta: Igen megnövelem terhességed fájdalmát, fájdalommal szülöd gyermeked, mégis vágyakozol férjed után, ő pedig uralkodni fog rajtad. 17Az embernek pedig ezt mondta: Mivel hallgattál feleséged szavára, és ettél arról a fáról, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél, legyen a föld átkozott miattad, fáradsággal élj belőle egész életedben! 18Tövist és bogáncsot hajt neked, és a mező növényét eszed. 19Arcod verejtékével eszed a kenyeret, míg visszatérsz a földbe, mert abból vétettél. Bizony por vagy, és vissza fogsz térni a porba! (1. Mózes 3. rész)

Sokat beszélünk a bűnről, de mit is takar ez a fogalom?
Bűn= céltévesztés (nyíl, amelyik elvéti az irányt)
Bűn= engedetlenség, ellenszegülés Istennel szemben
Bűn= olyan dolgok, amelyek nem tetszenek a Teremtő Istennek (Bibliából részletesen megismerhető)
Bűn= elszakadás Istentől

A Bibliából példa kedvéért idézek egy igeverset, mely körvonalazza azokat a tetteket, amelyeket Isten bűnnek bélyegez:
19A test cselekedetei azonban nyilvánvalók, mégpedig ezek: házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás, 20bálványimádás, varázslás, ellenségeskedés, viszálykodás, féltékenység, harag, önzés, széthúzás, pártoskodás; 21irigység, gyilkosság, részegeskedés, tobzódás és ezekhez hasonlók. Ezekről előre megmondom nektek, amint már korábban is mondtam, akik ilyeneket cselekszenek, nem öröklik Isten országát. (Galata 5. rész)

Isten egyetlen tiltást adott az embernek:
16Ezt parancsolta az ÚRisten az embernek: A kert minden fájáról szabadon ehetsz, 17de a jó és a rossz tudásának fájáról nem ehetsz, mert ha eszel róla, meg kell halnod. (1. Mózes 2. rész)

Aprócska "nem".
Valakinek nem tetszett ez az édeni idill. Meg akarta rontani. A Kísértő kígyó bőrébe bújt, és megkörnyékezte az embert. Ő a bűn gerjesztője. Célja az ember félrevezetése. Szeretné a teremtményt célt tévesztetté tenni. (A Kísértő munkája az alkoholista karrier, cigaretta-függőség, veszekedés, depresszió,...)

A Lelkünk ellensége "embergyilkos" volt kezdettől fogva, lelkünk-testünk halálán, pusztulásán munkálkodik. (Ismerjük az öngyilkosok panaszait: "Egy hangot hallottam, amely arra kényszerített...")
Azt a pusztítást hazugságokkal éri el. ("Hazugság atyja") "Dehogy haltok meg..." (Nem ismerős a cigarettázók védekezései? Minden figyelmeztető szó ellenére elhitetik magukkal, hogy rajtuk nem fog az "átok".)

DE a bűnnek MINDIG VAN KÖVETKEZMÉNYE!
Asszonyi létünk ismeri férjeink utáni epekedést, de sokak a durva válaszreakciókat is. A fájdalmas szülés sem ismeretlen. A társkapcsolatok megromlásáról ezernyi cikk és könyv szól.

A férfiak kenyérkereseti gondjai is mindennaposak. A kert gyomlálása, ügyes-bajos megmunkálása is megnehezíti a mindennapjainkat.

"Visszatérsz a földbe... por vagy, és vissza fogsz térni a porba" hirdetik a temetők ennek valóságát is.

Ez a régi történet, milyen hosszútávú következményekkel bír reánk nézve is.
„Nincsen igaz ember egy sem, 11nincsen, aki értse, nincsen, aki keresse Istent. (Róma 3. rész)
Mert nincs különbség: 23mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének. (Róma 3. rész)
23Mert a bűn zsoldja a halál, az Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban. (Róma 6. rész)

Nem igaz mindez ránk nézve is?
Bűnben születtünk és minden következményét is örököltük.
12Ahogyan tehát egy ember által jött a bűn a világba, és a bűn által a halál, úgy minden emberre átterjedt a halál azáltal, hogy mindenki vétkezett. (Róma 5. rész)

Nem csak a testünket fenyegeti a halál (=Istentől elszakadt állapot), hanem a lelkünket is. (A lelkünk halhatatlan, de mi lesz vele testünk porrá létele után?)

A Jelenések könyvét olvasgatva sokszor megremegek, mi vár azokra, akik Istent megtagadva hajtják fejüket a porba.
 11És láttam egy nagy fehér trónust és a rajta ülőt: színe elől eltűnt a föld és az ég, és nem maradt számukra hely. 12És láttam, hogy a halottak, nagyok és kicsinyek a trónus előtt állnak, és könyvek nyittattak ki. Még egy könyv nyittatott ki, az élet könyve, és a halottak a könyvbe írottak alapján ítéltettek meg cselekedeteik szerint. 13A tenger kiadta a benne levő halottakat, a Halál és a Pokol is kiadták a náluk levő halottakat, és megítéltetett mindenki cselekedetei szerint. 14És a Halál és a Pokol belevettetett a tűz tavába: ez a második halál, a tűz tava. 15Ha valakit nem találtak beírva az élet könyvébe, azt a tűz tavába vetették.(Jelenések 20. rész)

Ezekről is kell beszélni. Könnyebb a kegyelemről írni, mint a bennünket fenyegető ítéletről. De ez is az igazság része. Eljön egy nap, amikor Isten ítéletet tart minden nemzet, nép, ember fölött.
Hiszed-é ezt?

Ezek után a lesújtó gondolatok után kérdezhetjük Pállal együtt:
Róm 7 - 24Én nyomorult ember! Ki szabadít meg ebből a halálra ítélt testből? 
A választ is azonnal megadja:
25Hála az Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus! (Róma 7. rész)

A következő alkalommal ezt szeretném bővebben kifejteni. Ez már a piros oldal témaköréhez tartozik.
13Tagjaitokat se adjátok oda a bűn szolgálatára, hogy a gonoszság fegyvereivé legyenek. Hanem adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek. Tagjaitokat is adjátok át az igazság fegyvereiként az Istennek. (Róma 6. rész)

Házi feladat is volt a témához kacsolódóan, amelynek kitöltése jutalmat vont maga után:)



1. Mi a bűn? Nevezz meg néhány bűnt!
___________________________________________________________

2. Ki akar bennünket félrevezetni? Ki a kísértés forrása?
___________________________________________________________

3. Hol kezdődött a bűn? Mi az eredete?
___________________________________________________________

4. Mi a bűn következménye?
___________________________________________________________

5. Te bűnös vagy-e?
___________________________________________________________

6. Van-e megoldás a bűnre?___________________________________________________________

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése